Egy lakásvásárlás bonyodalmai,  tolókocsisként...
  és persze ami utána jön


Hozzáadás Netvibeshoz

HASZNOS HOLMIK

Akadálymentesítés
Linkgyűjtemény
Tervezési segédlet
Tervezési ajánlások, esettanulmányok
Akadálymentesítési támogatás

Ingatlan-portálok
Linkgyűjtemény
Index lakásportál
Origo

Hitel
Linkgyűjtemény
Lakáshitel ABC

Lakberendezés
hg.hu
Compact living


AZ asztalos

Artera Studio

Lakásszervíz, ingatlankarbantartás
A-tól Z-ig


Lakók fóruma


Egy csepp olasz hangulat
tIJ.Bp

Toscana-kert


No problem land
egy hét Marokkóban



Most talán van értelme feltenni a kérdést, magamnak, vagy a soha ki nem ismerhető sorsnak (kedvelt művésznevén: vak véletlen) hogy hol is leszek bő egy, vagy legyünk pesszimisták, másfél (izé, két?) év múlva. A választ persze nem tudom, úgy túl egyszerű is lenne, és én talán még soha semmit nem csináltam az életben egyszerűen. Azt meghagyom másoknak. Költözni szeretnék. Sőt, akarok. Sőt, fogok is. /2005 októbere/


Társasági élet:

The Italian Job
Mimke
Nelly
Pazzo
Gus

Blog etikett

Google
Web blog
Who links to me?
kíváncsi
 

 

2008. május 20., kedd      Főoldalra ajánlom!

 
Közlekedés

Amby blogkarneválja szolgál ürügyül eme bejegyzéshez, bár lehet, hogy nem teljesen erre gondolt, amikor a közlekedési szokásokat jelölte meg témaként. De sebaj, így járt.

És nem, nem arról fogok írni, hogy mennyire rosszul áll Pest még mindig akadálymentesítési szempontból, mennyire nehéz eljutni valahova kerekesszékkel vagy akár babakocsival is. Fontos kérdés, vitathatatlan, de kicsit túl van lihegve mostanában, és ha egy nap a nyolcadik különböző oldalon látom a kijelölt helyen parkoló luxuskocsis képet, akkor már én is csak fásultan legyintek – miközben érint, felháborít, stb. Nem lesz ez a 9. ilyen oldal.

Másról szeretnék írni.

Például fehéregerekről.

Nem delirium tremens, nem kell megijedni. Hanem valamelyik fősulis pszicho könyvemben volt szó egy kisérletről, melyben egerek szerepeltek. Egy egeret beletettek valami kerekesszék félébe, rögzítették, így önállóan nem tudott helyet változtatni. Úgy nőtt föl, hogy mások mozgatták ide-oda. És bár fizikailag mozgásképes volt, gyakorlatilag nem tudott közlekedni. Nem alakultak ki azok a struktúrák a kis agyacskájában, amik alkalmassá teszik a közlekedésre. Sajnáltam nagyon szegény kis egérkét – és mélységesen együtt éreztem vele.  Sok szempontból én se igazán tudok közlekedni, legalábbis önállóan és magabiztosan nem. Részben van ez csak az utcák nehezen járhatósága miatt. Én is úgy nőttem fel, hogy önállóan csak csigatempóban közlekedtem, lakáson belül. Egész kicsiként négykézláb. Babakocsiban. Karon ülve. A járógéppel kb fél méter per éves sebességgel. Autóban, amit más vezet. Ötödikes voltam, amikor az első kerekesszéket kaptam. Amit szintén más tolt, ha belátható időn belül oda kellett érni valahova. Utcán soha nem nekem kellett figyelnem, mondjuk egy járdáról lelépésnél, hogy lehet-e menni, vagy nem, más felelőssége volt ez mindig.

Aztán anno 98-ban Bordeaux-ban adódott a lehetőség, hogy kipróbáljak egy elektromos kocsit. Nanáhogy ki akartam próbálni. Mint a mondásban, mindennek ellen tudok állni, kivéve a kísértést. És persze hogy azzal akartam menni a következő városi útra. Aha. Bordeaux szép nagy város. Széles utakkal. Gyors kocsikkal. Mi meg kisbusszal mentünk, na de aztán ki kellett szállni és át kellett jutni a túloldalra. Akkor jöttem rá, hogy mennyire nem tudom felmérni a gyorsan közlekedő objektumok sebességét.

A helyzet azóta csak kicsit javult. Kb egy évvel később lett meg a saját motoros kocsim. Lakáson belül sose volt gondom, a legkisebb helyen is ellavírozok. Még boltban is. Még egy sétálóutcán is. Na de ahol tényleg közlekedni kell… mondjuk egy parkolóház. Ott már hosszasan körülnézek, amig tutibiztos nem jön sehol semmi. Kicsit vagyok csak túl óvatos. Azt hiszem én lennék az az autós, aki 20 km/h-val és behúzott kézifékkel menne az autópályán, és az őrületbe kergetne mindenkit. Mázli minden közlekedőre nézve, hogy legmerészebb álmaimban sem szerepel az autóvezetés.

Más álmaim viszont vannak. Ez a kocsi igazából szobai kocsi. És nem is alkalmas igazán utcai közlekedésre. Ok, mostanáig nem is tudtam volna egyedül kijutni az utcára. De mint múlt héten leteszteltem, most már le tudok jutni egyedül. Mostanában körbejárom birodalmam – az udvart. És készülök lélekben a következő lépésre. Kimenni a kapunk. Hello világ! (Jó, oké, bejártam én már a fél világot, de a tolós kocsival, nem egyedül.) Aztán középtávú terveim közt szerepel a kocsicsere. Mármint a tolókocsié. Egy utcai-szobai típusra. Nézegettem már sokat, vannak nagyon jók. Alsó hangon két milla. Igényeim meg terveim azok vannak, a megfelelő utat még keresem. És közben filózok azért azon, hogy megtanulható-e a közlekedés képessége, felnőttfejjel.

Vagy jön a csúnya macska, és bekap?


 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!